Linkek a témában:
Friedman önkritikát gyakorolt: Tévedtem Orbánnal kapcsolatban
Tévedtem, amikor azt hittem, hogy Orbán Viktor elveszíti a támogatottságát – írta az ismert amerikai geopolitikai stratéga, aki néhány hete azt állította, a magyar kormányfő elvesztette a fonalat. De George Friedman szerint nem csak ő tévedett, hanem azok
Megkapja az Android a Google mesterséges intelligenciáját, ön is másként használhatja a mobilját ezután
A Google az Android 15 érkezésével teszi majd a mobilos operációs rendszer részévé a Gemini nevű mesterséges intelligenciát, amivel alkalmazásokon átívelően lehet majd használni az eszközt.
Závecz: Magyar Péter pártja a második a Fidesz mögött
A felmérés szerint a negyven év alattiak körében a Tisza Párt meg is előzte a kormánypártokat.
102 százalékos büntetővámot vetett ki Biden a kínai elektromos autókra, nem ússzák meg az akkumulátorok és a napelemek sem
Nagyjából 18 milliárd dollár értékben viszik be az Egyesült Államokba azokat a kínai termékeket, amelyekre most durva büntetővámot vetnek ki.
Szabad Európa: Valótlanul készre jelentett, többmilliárdos munkákat vehetett át az állam Mészáros Lőrinc cégétől
Úgy jelentett készre szakaszokat a kivitelező, hogy közben a méréshez szükséges modulok még nem kerültek a helyükre.
» Még több top hír a Hírstart szerint
A hirstart.hu által létrehozott tematikus és viselkedés alapú toplistaoldal a fenti forrás híreiből.
Meghatározás
24.hu, 444.hu, 888.hu, Blikk, Index.hu, Népszava böngészése egy helyen! Napilap, hetilap, magazin, újság. Friss hírek, bulvár, sport, gazdaság, női magazin témakörben. Egyetemi újságok, recept magazinok, utazási magazin, számítástechnikai újságok gyűjteménye, válogatás a legjobb lapokból, életmód, egészség, wellness témakörben is.